Bevezetés

Nagypapámnak - mint ahogy a nagypapáknak általában - nem kevés egészségügyi problémája van. Cukorbeteg, 44 egység inzulin/nap, asztmás, orrpolippal műtötték, szürkehályog műtétje is volt, csontritkulása van, agyi vizenyőt állapítottak meg és Parkinson-gyanús. Járása nehézkes, bizonytalan, gondolkodása lassú. Persze mindegyik betegségére kapott hagyományos gyógyszeres kezeléseket, melyek többé-kevésbé, hosszabb-rövidebb ideig használtak, de a probléma valódi okára csak feltételezések vannak, s ennek megfelelően gyógykezelés sincs. A család úgy döntött, megpróbáljuk a természetes gyógymódokat. Anyu két napja (2010. május 30-án) elvitte Bokor Katalin fitoterapeutához, aki megvizsgálta, megnézte az orvosi leleteit és egy részletes kezelőlapon összeírta a szükséges gyógymódokat. A gyógymódok fajtái: vízterápia, lenmagpakolás, torna, masszázs, napfürdő, légfürdő, faszénpakolás és agyagpakolás. Persze némelyikből többféle is, összesen 24 fajta kezelés. Ezen kívül javasolt egy léböjtkúrát, ajánlotta a vegán táplálkozás melletti kitartást (ugyanis ez utóbbival több-kevesebb sikerrel február óta próbálkozunk), illetve még néhány gyógyhatású táplálékot és gyógyteakeverékeket. Táplálékod legyen gyógyítód című könyve alapján kell végezni a kezeléseket.
Mivel mostanában többet vagyok itthon, a vizsgaidőszak és a nyári szünet miatt, magamra vállaltam a kezelések oroszlánrészét. Ebben a blogban szeretnék leírni mindent, hogy én magam átlássam és vissza tudjak emlékezni, és hátha más is tanul belőle.

Első nap

Tegnap, azaz a Bokor Katalinnal való találkozás másnapján belevágtunk a kezelésekbe. Először megdöbbentem a kezelőlap láttán. Fogalmam sem volt, hogy fog ennyi kezelés beleférni egy napba? Katalin azt javasolta, írjunk órarendet. Tegnapelőtt este meg is tettem. Fogtam a kezelőlapot és a könyvet és olvastam, gondolkodtam, kombináltam. Arra jutottam, hogy nem egyszerre fogunk elkezdeni mindent, hanem fokozatosan. Minden nap egyre több kezelést illesztünk be. Ez már csak azért is szükséges volt, mert nem állt rendelkezésre minden alapanyag. Nem kell itt méregdrága, különleges dolgokra gondolni: néhány fajta gyógynövény, faszén és agyag. No, mondjuk agyagot lehet ásni a kertben, de napok óta zuhog az eső és elsüllyedne az ember a földben.
Tehát megírtam az órarendet:
7:00 reggeli előtt légzőgyakorlat és egy kis reggeli torna, egy pohár citromos és egy pohár sima víz
10:00 váltófürdő
15:00 inhalálás
Napközben megivott kb egy liter cukorbetegeknek készült teakeveréket.

Légzőgyakorlatot innen szedtem, a tornát pedig innen. A reggeli egyszerű volt: egy tálka eper, teljesőrlésű lisztből házilag sütött kenyér, dió és cikóriakávé rizstejjel. Az epret nem ette meg mind, mert savanyúnak találta. Na, ezzel nem tudok mit kezdeni. :( A savanyú is egy íz, és ez nem is olyan vészesen savanyú. Nem lehet mindent addig édesíteni, amíg nem érezni az eredeti ízét! Ezen a fronton kissé tanácstalan vagyok.
A váltófürdő úgy nézett ki, hogy egy lavórba jó meleg csalánteát tettem, a másikba hideget. A melegben 4 percig lóbálta a lábát és közben egy bögrével locsolgatta a térdét a vízzel, aztán ugyanezt 1 percig a hidegben. Mindkettőt fokozatosan kellett után tölteni. Arra igyekeztem, hogy a hőmérséklet különbséget növeljem. Azt hiszem, elég jól sikerült. Négy kört csináltunk ebből. Ebédre zöldségleves volt, sárgaborsó főzelék, szójapörkölt és káposzta-sárgarépa saláta.
Délután frissen szedett kamillát dobtam a forrásban levő vízbe, és a fazékra egy tésztaszűrőben összevágott és besózott vöröshagymát. Ezzel inhalált kétszer 10 percig, a kettő között és a végén hideg vizes törülközővel törölgette le az arcát és a nyakát. Közben a lába is meleg vízben volt. Vacsorára élesztőpástétom volt tk kenyérrel és zöldségekkel.

Az első nap annyira nem volt vészes. Kicsit macerásak ezek a kezelések, de ez egyáltalán nem zavar. Inkább az, hogy papa türelmetlen és látszik, hogy egyáltalán nincs kedve hozzá. Mondjuk nem ellenkezik, mindent megcsinál, de minden kezelés után megkérdezi, hogy "most már ugye meggyógyulok?" vagy "és ezt egész héten kell csinálni?" /még, hogy egész héten... 4-5-6 hétig biztosan!/. Na, ez egy kicsit lehangoló. Most már várom, hogy lehessen az iszapot csinálni, mert remélem, annak gyorsabb és látványosabb hatása lesz. Már csak azért, hogy papa ne veszítse el a hitét benne. Amúgy az éjjel a térdét fájlalta. Ez a bajom, hogy nem vagyok szakember! Nem tudom, ilyenkor mit kell csinálni. Persze az is lehet, hogy máskor is fáj neki, csak ezt most jól esett a váltófürdő számlájára írni... Nem tudom. Mindenesetre fel kell vennem a pléhpofát, ami családtag esetében nem könnyű feladat!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése