Bevezetés

Nagypapámnak - mint ahogy a nagypapáknak általában - nem kevés egészségügyi problémája van. Cukorbeteg, 44 egység inzulin/nap, asztmás, orrpolippal műtötték, szürkehályog műtétje is volt, csontritkulása van, agyi vizenyőt állapítottak meg és Parkinson-gyanús. Járása nehézkes, bizonytalan, gondolkodása lassú. Persze mindegyik betegségére kapott hagyományos gyógyszeres kezeléseket, melyek többé-kevésbé, hosszabb-rövidebb ideig használtak, de a probléma valódi okára csak feltételezések vannak, s ennek megfelelően gyógykezelés sincs. A család úgy döntött, megpróbáljuk a természetes gyógymódokat. Anyu két napja (2010. május 30-án) elvitte Bokor Katalin fitoterapeutához, aki megvizsgálta, megnézte az orvosi leleteit és egy részletes kezelőlapon összeírta a szükséges gyógymódokat. A gyógymódok fajtái: vízterápia, lenmagpakolás, torna, masszázs, napfürdő, légfürdő, faszénpakolás és agyagpakolás. Persze némelyikből többféle is, összesen 24 fajta kezelés. Ezen kívül javasolt egy léböjtkúrát, ajánlotta a vegán táplálkozás melletti kitartást (ugyanis ez utóbbival több-kevesebb sikerrel február óta próbálkozunk), illetve még néhány gyógyhatású táplálékot és gyógyteakeverékeket. Táplálékod legyen gyógyítód című könyve alapján kell végezni a kezeléseket.
Mivel mostanában többet vagyok itthon, a vizsgaidőszak és a nyári szünet miatt, magamra vállaltam a kezelések oroszlánrészét. Ebben a blogban szeretnék leírni mindent, hogy én magam átlássam és vissza tudjak emlékezni, és hátha más is tanul belőle.

Negyedik nap

A program hasonló volt a harmadikhoz. 
Reggel torna és reggeli: tk mazsolás, fahéjas kalács, alma, diótejből készült kakaó
Délelőtt életfürdő. Mama odakészítette és Papa egymaga megcsinálta. Ez szerintem szuper! :) Úgy tűnik, jól érzi magát tőle. 
Ebéd: Krumplifőzelék és saláta, fejes saliból.
Délután a szénpakolást én csináltam, közben meghallgattunk egy prédikációt a neten. Nem is mondtam, a szénpakolás nálunk már csak így megy... A prédikáció is kb egy órás, meg a kezelés is. Papa néha elszundított közben szerintem, de azért figyelt. Utána beszéltünk róla és nagyon képben volt. Azért egy meleg pakolással a hasán, betakarva ebéd után... Nem csoda, ha elalszik.
Vacsora előtt lementem, épp a gőzölést csinálta. Rájöttem, hogy sokkal jobb, ha nem mi mérjük az időt, és törölgetjük az arcát a vizes ruhával. Letettem a keze ügyébe a vizes törülközőt, hogy akkor törölje, amikor jól esik. 
Tegnap elment bringázni, kétszer is, és kicsit volt hátul a kertben is, tehát mozgott. Bár a vércukorszintje nem volt alacsonyabb, mint az előző napokban... (Viszont ma igen, erről majd a következő bejegyzésnél írok.)
Azt látom rajta, hogy 
- jókedvű
- beszédes
- nem ingerült
- ha nem hallja jól a TV-t, akkor nem hangosítja tovább, hanem beteszi a hallókészüléket (ez nagy dolog!)
- jó a közérzete (ezt mondja is)
- szívesebben csinálja a kezeléseket, mint az elején

Ilyen rövid idő után engem nagyon meggyőznek ezek a változások!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése